A mai reggel azzal indult, hogy Basának ment a hasa. Sajnos nem kicsit. Mivel ez hajnalban volt, meg kellett várnunk, míg 8-kor kinyit az állatorvos.
Tanszékre se tudtunk menni, mert 10 méterenként meg kellett állnia. Így utazni 20 percet, meg még 30 percet lehetetlen.
Basa persze bemutatta, hogy még 24 kilósan is képes ölbe mászni. Az állatorvosunk meg az aszisztens röhögőgörcsöt kaptak, mikor megláttak minket. Persze, mivel Plüsi azonnal berontott a rendelőbe, mihelyt kinyilt az ajtó, Basa lemászott az ölemből, és így én is be tudtam menni.
Kapott injekciót is, amit szó nélkül türt.
Plüsi viszont rosszabbul járt.
Anikó megvizsgálta az orrán éktelenkedő sebet, ami már napok óta gyógyult, de Plüsi ismételten lekaparta. Végül adtak krémet, amit napi kétszer kell felkenni az orrára, és egy nagyon csinos kék tappancsokkal díszített gallért is. Amivel képtelen közlekedni a lakásban, vagy egy rendeset aludni összetekeredve.
Amikor csak tehetjük le vesszük róla a búrát, de pillanatok alatt leszedi a krémet is, és a vart is az orráról.
Ella szerencsésen túlélte ezt a hosszúhétvégét, ő kimaradt mind a kenceficézésből, mind az orvoslátogatásból.
2012. 03. 07.
szerda